Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria | Önkéntes Program

Kik vagyunk?

Részletek

Találatok: 1219

„Örömből és saját elhatározásból fakad”. „Büszke vagyok rá, hogy a múzeum életének része vagyok” - írták az önkéntesek a felmérés kérdéseire válaszolva. A többség angolul beszél, de akad, aki csehül, szerbül, románul is tud felvilágosítást adni az infópultban. Szinte minden önkéntesnek felsőfokú a végzettsége, a legkülönbözőbb foglalkozású emberek segítenek a múzeumban, mégis a legtöbben a közgazdászok vannak. Sok más érdekesség mellett ezek is kiderültek a kérdőívből, melyet a Képben vagyunk szerkesztőségének ötlete nyomán küldtünk ki az aktív önkénteseknek, és melyet közel 100-an töltöttek ki. Cikkünkben Ivánné Török Katalin foglalta össze a válaszokat.

A Szépművészeti Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában és a Vasarely Múzeumban több, mint 200 önkéntes dolgozik. Közülük a szerkesztőség nagy örömére 92 önkéntes töltötte ki a kiküldött kérdőívet. Talán a hosszú karantén ideje jó alkalom volt arra, hogy felmérjük, a szó szoros értelmében kik vagyunk, milyen motivációkkal jöttünk a múzeumba önkénteskedni, hogyan tekintünk a saját önkéntes munkánkra, illetve mi a véleményünk az önkéntességről általában.

87-5 a nők és a férfiak aránya – egyszer érdemes lenne az abszolút női többség okait elemezni. Ha az életkort nézzük, a többség frissnyugdíjas (a szó szoros és átvitt értelmében is): 40-en 60 és 70 év közöttiek, 22 fő már elmúlt 70 éves, 13-an 50 és 60 év között vannak, tehát még dolgoznak.

A kitöltők kor szerinti megoszlása: 20 éves kortól egészen 70 éven felül izgalmas önkéntes lehetőséget nyújt a múzeum.

A kérdőívet kitöltők közül legtöbben látogatóinformációval foglalkoznak (62 fő), 16 önkéntes segít a  múzeumpedagógiai munkában, hatan az adminisztrációban és öten a Baráti Körben. Kicsit sem meglepő, hogy a többség felsőfokú végzettségű: 78 önkéntes rendelkezik főiskolai vagy egyetemi végzettséggel, közülük négynek tudományos fokozata is van. 

A nyelvismeret alapvető az infópultban – 76-an beszélnek angolul, 34-en németül, 17-en franciául, 11-en oroszul, 9-en olaszul, ketten spanyolul. De akad egy-egy ember, aki csehül, szerbül, románul is tud információt adni a látogatóknak. 

A felmérésből az is kiderült, hogy foglalkozás terén a lehető legváltozatosabb a kép: cégvezető, röntgenasszisztens, háztartásbeli, tanító, biológus, újságíró, webdesigner, építész, kineziológus, hogy csak néhányat említsek. Annyi azért megállapítható, hogy a közgazdászok vannak a legtöbben (16 fő) és sokan érkeztek valamilyen, a turisztikával vagy a külkereskedelemmel kapcsolatos területről. Talán nem tévedek, ha ennek magyarázatát abban látom, hogy a múzeum angolul erős középfokon kommunikálni tudó önkénteseket keres, így elsősorban olyanok jelentkeznek, akik munkájuk és felsőfokú tanulmányaik során elsajátították és jól begyakorolták az angol nyelvet. 

A „Mit szeretsz a legjobban az önkéntes munkában?” kérdésre 76 fő hasznosnak ítéli a munkáját, 60 önkéntes azt kedveli, hogy aktívan tölti el a szabadidejét, 59 fő szerint az a jó, hogy folyamatosan tanul a múzeumi tevékenység során, és 56 fő érzi magát egy összetartó közösség tagjának. Izgalmas válaszok jöttek arra kérdésre, hogy ki mit szeret a legjobban az önkéntes munkában. Itt nem előre megfogalmazott állítások közül lehetett választani, mindenki szabadon írta le a gondolatait. „Büszke vagyok rá, hogy a Szépművészeti Múzeum életének része vagyok, az egyik legszebb múzeumnak tartom.” – írta valaki. „Az emberi természet csodás változatosságát a látogatók körében.” - így egy másik. „Itt mindig KÉRNEK ÉS MEGKÖSZÖNNEK (sic!) a múzeum részéről, nem úgy, mint a munkahelyemen.” - a felmérés névtelen, így sajnos az érintett munkáltató nem értesülhet e kritikáról. „Különleges emberekkel ismerkedtem meg, akikkel múzeumi programokon kívül is szívesen együtt vagyok.” - írja valaki. „Hozzájárulhatok, hogy a turisták kellemes élménnyel térhessenek haza.” - véli egy másik önkéntes. 

Miért tartod fontosnak az önkéntességet? - így szólt egy másik kérdés. Nehéz a sok érdekes felelet közül választani, a többség szerint jó önzetlenül adni. „Nemcsak az államtól kell várnunk, hogy a körülmények javuljanak, tegyünk is érte!” - véli egy önkéntes. „Örömből és saját elhatározásból fakad.” - írja valaki. „Az ellenszolgáltatás nélküli cselekvést mindig nagyra becsültem, segíteni az élet különböző területein felemelő, szeretetmegnyilvánulás, pozitív energiákkal tölt fel.” - vélekedik egy másik. Érdekes, hogy a válaszadók több mint egyharmada máshol is önkéntes. A teljesség igénye nélkül többen egyházi szeretetszolgálatnál, segítő alapítványoknál dolgozik, akad, aki a lakóhelyén karitász csoportban talált önkéntes munkát, más múzeumban (Magyar Nemzeti Múzeum, Ludwig Múzeum), a Pinceszínházban, a Bike Maffiánál, a Kék Vonalnál vagy éppen hallássérült gyerekeknek segít, és akad, aki az Állatkertben önkénteskedik. 

Próbáltunk az önkéntesség társadalmi megítéléséről is információt szerezni. A „Mit szólnak a rokonaid, barátaid, hogy önkéntes munkát vállalsz?” kérdésre a többség azt válaszolta, hogy elismerik, felnéznek rá, csodálják, vagyis pozitívan ítélik meg ezt a tevékenységet. Valaki azt is említette, hogy tisztelik azért, mert önkéntes munkát végez és többen követték már példáját a baráti körében. Akad, aki arról beszél, hogy néha irigylik őt az önkéntes munkáért. (Bevallom, ez kissé meglepett, mert a miénknél jobb autót, szebb lakást szoktuk irigyelni, de íme, lehet az önkéntességet is irigyelni.) „Sajnos, néhány kollégám úgy gondolja, hogy csak az vállal önkéntes munkát, akinek elment az esze, valamint sok pénze van és csak hobbiból dolgozik.” - egyetlenegy ilyen véleményről is számot ad egyik önkéntes társunk. Ez szerencsére egyáltalán nem általános, de azért jelzi, hogy nem mindenki érzi még az önkéntes munka fontosságát.

A válaszadók megoszlása a múzeumban eltöltött idő szerint. A legtöbben sok-sok éve segítik az intézményt a munkájukkal.

Ami az önkéntes csapatot illeti, jól látszik, hogy tagjai mindegyik múzeumban megtalálták a helyüket, nagy örömmel végzik azt a feladatot, amire vállalkoztak – erre utal az a tény is, hogy bár van kisebb fluktuáció a csapatban, de a többség hosszú évek óta szilárd tag, úgy is mondhatnám, élete részévé vált az önkéntesség. Jól jelzi ezt az a tapasztalat is, hogy egy-egy néhány hetes kényszerű kimaradás után (például betegség miatt) az önkéntesek alig várják, hogy visszatérhessenek a múzeumba. Valóságos hiányérzet alakul ki bennük, részint a szívesen végzett feladat, részint a jó társaság miatt.

Érdemes tehát önkéntesnek lenni – segíthetünk egy izgalmas munkában, egy nagyon jó csapat tagjai lehetünk és nem utolsósorban sok örömet találunk ebben a tevékenységben.

Ivánné Török Katalin