Lelkes önkéntesek. Fiatalok, középkorúak, idősek. Diákok, álláskeresők, bölcsészek, jogászok, közgazdászok, orvosok, nyugdíjasok és sokan mások. Közös bennünk, hogy szeretjük a Szépművészeti Múzeumot.
A Szépművészeti Múzeum önkéntes programjának ötlete 2006 augusztusában született meg – a világ nagy múzeumainak példája nyomán. Célunk elsősorban az információs pult hiányának pótlása volt. Ma több mint száz tagunk van, akik a program első hat évében összesen több mint 48.000 munkaórában lelkesen segítették, és segítik azóta is a múzeumi kollégák munkáját, emelve ezáltal a múzeumi szolgáltatás színvonalát. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria újraegyesítésével 2013 februárjától a sikeresen működő Önkéntes Programot az új intézményi egységben is elindítjuk.
A Szépművészeti Múzeum előcsarnokában található Információs Pultot kizárólag önkéntesek működtetik: magyarul és angolul, valamint más idegen nyelveken tájékoztatják a látogatókat a Múzeum időszakos kiállításairól, az állandó gyűjteményről, segédkeznek az audio guide kölcsönzésében, a Baráti Kör tagok regisztrálásában és kedvezményeik érvényesítésében, valamint a váratlan helyzetek megoldásában.
Az Antik Osztály gyermekfoglalkozásain és a Szépműhely által szervezett családi napokon önkéntesek segítik a programok lebonyolítását, a gyermekek eligazodását a kiállítóterekben, és szükség esetén besegítenek az alkotás folyamatában, valamint ők koordinálják a Házban a szülőket és az érdeklődő látogatókat.
A Könyvtárban dolgozó önkéntesek különféle, személyreszabott feladatokat kapnak, segítenek például meghívók, kisnyomtatványok, egyéb kiadványok rendezésében, adatok digitalizálásában, illetve katalógusszerkesztésben.
2010 szeptemberében indult Kezet Rá! programunk az Egyiptomi Gyűjtemény munkatársaival együttműködésben. A felkészült és levizsgázott tizenegy önkéntesünk segítségével ismerkedhetnek meg látogatóink eredeti egyiptomi műtárgyakkal, amelyeket kézbe is vehetnek.
Az említett területeken kívül alkalmanként lehetőség nyílik a háttérmunkákban: a fénymásolásban, a számítógépes szerkesztésben, a nyelvi feladatokban való segédkezésre.Az önkéntesek segítségével indult el a teremőrök kötetlen, angol nyelvű képzése, illetve elkészült a teljes múzeumi topográfiai felmérés is. Ezeken kívül számos ötlettel járultak már hozzá a múzeumi szolgáltatások javításához, legutóbb a német, az orosz és az olasz audio guide elkészítéséhez.
Az önkéntesek a feladatterülettől függően egyszeri vagy folyamatos képzésben vesznek részt. Munkaterülettől függetlenül havonta minimum 8 órát áldoznak szabadidejükből a Szépművészeti Múzeumra.