Grecsó Krisztián: Lányos Apa
- Részletek
- Találatok: 105
Önéletrajz másképpen
Grecsó Krisztián Lányos Apa (családos történetek) című új könyvét ajánlom a figyelmetekbe. A tavasszal megjelent három részből álló – műfaját tekintve novelláskötet – visszaidézi az író életét meghatározó eseményeket.
Az első rész: A földek emberei gyermekkora emlékei között tallózik, több írásában is az „apa-sebet” körülírva, amiről évekig nem írt, olyan súllyal nehezedett rá. Bánatát ki/leírhatatlannak tartotta, foglalkoztatta, különös hangsúlyt adva annak, hogy pár éve ő is apa lett. Mily elkeseredett sorok: „Az én apám mindenütt van: ott leginkább, ahol nincs.” A múltat idézve számba veszi ifjúkora során felbukkanó részben idilli, sokszor menekülő pillanatait.
A második rész: Lányos apa több éven át és jelenleg is olvasható a Nők Lapja azonos című, az író által jegyzett rovatában, - annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindegyiket olvastam, most is élvezettel adtam át magam Hanna történeteinek. Egyedi humorával megírt történetek, a sok éves nehézségek után megtalált újfajta érzésben, az apai boldogságban szinte lubickol az író, és vele együtt az olvasó is.
A harmadik rész: Minden könnyű volt a felnőtté válás útjelzőit keresi. A barátságok, tanárok, az élet mesterei terelték, irányították útján. A balatoni nyarak nosztalgikusan elénk idézik a 90-es évek Balatonját. Az első szerelmek perzselését, tanulságait összegzi. A Mai sakknovellában szívszorítóan meséli el az ukrán menekültek tragikus élethelyzetét.
Végezetül az önálló tárcákból szerkesztett kötet egységes egésszé válik, az író, a főhős életét meghatározó visszaemlékezés keretbe rendezi ezt a közel öt évtizedet. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötet borítója telitalálatként illeszkedik a könyv tartalmához.
Ajánlom a kötetet mindazoknak, akik Grecsó Krisztián könyveit ismerik, és akik elolvasva a novellákat, kedvet kapnak fontosabb munkái megismeréséhez.
Tóth Ágnes
2023. 05. 24.
Ha szeretnél hozzászólni, kérjük, jelentkezz be.
A hozzászólások közzététel előtt moderáláson mennek keresztül.