A Triznya-kocsma Magyar sziget az itáliai forgatagban
- Részletek
- Találatok: 117
Nem újdonság a könyv, de talán vannak olyanok, akik még nem olvasták.
A Kortárs Kiadó először 1999-ben adta ki A Triznya-kocsma című memoárt, amelyben Szőnyi Zsuzsa meséli el élvezetes stílusban a zebegényi gyermekéveit, az emigrálásukat, a kocsma születését és működését, a látogatók portréját. A könyv már három kiadást élt meg.
Szőnyi István festőművész lánya 1944-ben ment feleségül Triznya Mátyáshoz, a festőhöz. A háború után négy évvel, második próbálkozásra sikerült átjutniuk a magyar határon, és Olaszországba menekültek. A két emigráns magyart befogadta a város, otthonra talált Róma legszebb negyedében, a ciprusokkal, ernyős fenyőkkel, narancsligettel borított hegyoldalon. Triznya Mátyás a filmgyárban kapott munkát, Szőnyi Zsuzsa pedig az olasz rádió magyar adásánál kezdett dolgozni.
Kulturális szalonjuk egy óriási dühkitörésből született. Történt ugyanis, hogy öt órát álltak a dugóban, a hegyekből Rómába vezető harmincperces úton. Annyira feldühödtek, hogy befejezték a hétvégi társas kirándulásokat, és kitaláltak helyette más szórakozást. Ez a szórakozás lett a Triznya-kocsma a Kis-Aventinuson. Na, nem mindjárt az elején kapta ezt a nevet a szalon, hanem kicsit később, Várady Imre bolognai magyar professzor keresztelte el Triznya-kocsmának, ahol félbolond festők, bohém művészek együtt vacsoráztak szombat esténként.
Szőnyi Zsuzsáék háza nemsokára a római magyarok bensőséges baráti köre, a római magyar irodalmi, művészeti élet központja lett. Igazi magyar sziget az itáliai forgatagban. Öt évtizeden keresztül látták vendégül az emigráció kiemelkedő alakjait, írókat, művészeket, valamint a Római Akadémiára érkező fiatal kutatókat, ösztöndíjasokat. Nem számított, hogy valaki emigráns vagy sem, hívő, nem hívő, milyen szervezetnek a tagja, mindenkit befogadtak. Megfordult náluk sok száz magyar értelmiségi, köztük Kerényi Károly, Tolnay Károly, Márai Sándor, Cs. Szabó László, Pilinszky János, Békés Gellért, Kállay Kristóf, Rónay György, Karinthy Ferenc, Hubay Miklós, Borsos Miklós, Keserü Ilona, Vas István, Szántó Piroska és Gross Arnold. Természetesen a magyar állambiztonság emberei is szorgalmasan küldték a jelentéseiket a kocsmából.
A lakásban a falakon Egry, Szőnyi és Triznya festményei lógtak, a látogatók hozták a hazai csemegéket, jóféle alföldi pálinkát, gyulai és csabai kolbászt, töpörtyűt. Különösen a közönséges füstölt szalonnának örültek a háziak, mert Rómában ilyen nem volt, csak digo lardo és a pancetta, ami persze finom, finom, de nem annyira, mint a magyar szalonna. Olasz bort kortyolgattak hozzá, többnyire chiantit, ami kellőképpen megindította a mesélőkedvet a hazai tájakról, irodalmi pletykákról. A háziasszony magyaros ételeket sütött-főzött a vendégeknek. A rakott krumpli volt az egyik kedvenc. A mosogatást papok és más egyházi személyek vállalták. Időnként ötven-hatvan tányért és evőeszközt kellett elmosogatniuk, amíg a fiatal akadémista lányok inkább Huizingáról vitatkoztak a szomszéd szobában, és néha kihoztak egy-egy mosogatni valót. Egy idő után az atyák persze fellázadtak, de a háziasszony türelemre intett mindenkit.
Ahogy Ágh István egy vendégeskedés után leírta a lakásban látható képeket, az valami csoda. A sorait olvasva megjelennek szemünk előtt az ismert festmények, anélkül, hogy a címük elhangzana. Ilyen a költészet és a festészet különleges találkozása.
Pilinszky, a „földre szállt angyal” abban reménykedett, hogy a Rekviemjéből film készülhet Olaszországban. Triznya Mátyás próbált is producereket találni, de sajnos sikertelenül.
Ha Karinthy Ferenc megjelent a kocsmában, izgett-mozgott, sziporkázott, mindent tudott az antik Rómáról. Ilyenkor kórusban kellett dicsérni, hogy „Cini, nagy vagy!”.
Vilt Tibor, a szobrászművész mindig marhahús levest kapott velős csonttal, mert az volt a kedvence.
„Szombat este Hubay Miklós egy festő házaspárt hozott el. Nagyon régi ismerős férfi, akit apám a nehéz időkben megsegített. Mivel rossz káder, vagyis becsületes ember volt, nem állíthatott ki, és semmi keresete nem volt. Hűséges kutyaszemekkel nézett rám, nyilván apámra emlékezve…A képein érezni a kétségbeesést az Erdélyben maradt rokonai és az ország sorsa miatt.” Ez a festő Bartha László volt.
Márai Sándorról sok szó esik a könyvben. Máraiék, amikor a közös fogorvos ismerősükhöz mentek kezelésre Rómába, meglátogatták Triznyáékat is. (Lola szerette Szőnyi Zsuzsát. Ő volt az egyetlen, akiről nem írt semmi rosszat a naplójában, talán egyszer olyasmit, ha jól emlékszem, hogy egy kicsit szeles.) Mindkét család Olaszországba emigrált egy év különbséggel. Míg Márai Sándorék megkeseredtek, mindenkire haragudtak, néha még a segítőikre is. Védőpáncélt vontak maguk köré, gyanakvóak lettek. Mindenkiről, még a saját családjukról is szigorúan ítélkeztek, és igyekeztek őket távol tartani maguktól. Ezzel szemben Triznyáék megtalálták a helyüket Itáliában, segítettek másoknak, elfogadtak, befogadtak mindenkit, gazdag, örömteli életet éltek.
A rendszerváltás után valaki felajánlotta Szőnyi Zsuzsának, hogy utánajár annak, ki volt a besúgó a vendégek között. Szőnyi Zsuzsa nemet mondott rá, mert továbbra is szeretni akarta a barátait.
Vajon mi az a titok, ami az egyik embert ilyen filantróppá teszi, a másikat meg elszigeteltségbe, magányba sodorja? Születésünktől fogva kódolva van, a személyiségünkben rejlik, vagy csak a szerencse, a véletlen műve? Ki tudja.
Sok érdekes titkot tudhatunk még meg egyházi emberekről, írókról, festőkről, színészekről, a „kocsmatöltelékekről”, különleges eseményekről. Történeteket olvashatunk a könyvben a madárhangú Weöres Sándorról, az éjjel becsengető Huszárik Zoltánról, de szó esik a Magyar Nemzeti Galériáról és a Szépművészeti Múzeumról is.
Szőnyi Zsuzsa azt írja, hogy az élet felváltva hozta nekik a jót és a rosszat, a hepét és a hupát. Úgy tűnik, hogy ők a hepehupából kihozták a legjobbat, amit lehetett.
A könyv mottója egy Martialis-idézet: „Kétszeres éltet él, kinek a múltba néznie tiszta öröm.” Úgy tűnik, hogy az aventinusi tündér, ahogy Rónay György nevezte, tudatosan ennek szellemében szervezte és élte az életét.
A könyvből sugárzik az öröm, a dinamizmus, az élet szeretete, ami ránk ragad, és sokáig velünk is marad.
Szőnyi Zsuzsa
A Triznya-kocsma
Kortárs Kiadó, 2021
A Triznya-kocsma történetének kiegészítése és folytatása, a Római terasz, ami 2006-ban jelent meg először. Szőnyi Zsuzsa ebben részletesebben leírja szerelmük történetét Triznya Mátyással, és azt is, milyen kalandok árán jutottak át a határon. A kocsmanapló is folytatódik 1997-től, és még hét esztendő történéseinek lehetünk tanúi.
Horváth Zsuzsa
- szeptember
Ha szeretnél hozzászólni, kérjük, jelentkezz be.
A hozzászólások közzététel előtt moderáláson mennek keresztül.