Mit szólna ehhez Desiré?
- Részletek
- Találatok: 259
Mit szólna ehhez Desiré?
A kérdést sajnos nem én találtam ki. Karinthy Frigyes használta először Kosztolányi Dezső (Desiré) halála után. „Ha valami nagyszerűen szépet, vagy nagyszerűen szomorút látok, élek át, vagy akárcsak hallok vagy olvasok – gépiesen jelentkezik a kérdés, mit szólna ehhez Desiré?”
*Forrás:Anyanyelvápolók Szövetsége
Sokan vagyunk, akik felkapjuk a fejünket, ha olyan szavakat, kifejezéseket hallunk, amelyek helytelenek, vagy ha nem is helytelenek, de modorosak, idegesítőek. Desiré a szívén viselte a magyar nyelv ügyét, sokszor szóvá tette, ha valami nem tetszett neki, és gyakran előfordult az is, hogy egy kis szösszenetet kerekített róla. A Pajzán szóképek című tárcájában így írt az elnyerte méltó büntetését kifejezésről. „Szóval nem megkapta a maga tízévi fegyházát, hanem elnyerte, mint egy főnyereményt. Sokan pályáztak rá a társadalom minden osztályából, kor-, nem- és valláskülönbség nélkül, ellenben csak neki sikerült elnyernie. Szerencséje volt.”
A hóna alá kellene nyúlni szólást így magyarázta. „Kegyes indítvány, komoly segítő szándékra is vall, de a kivitelben fölöttébb bizalmaskodó, dévaj, majdnem huncut. Vajon nem csiklandós-e ez a szerény, gyámolításra szoruló ember, s elbírja-e, hogy a társadalom állandóan hóna alatt kaparásszon? A gyámolítás e módja egyébként a társadalomnak is kényes lehet, különösen, ha nyár van, és ha szóban forgó személy véletlenül kövér is.” Szóval Karinthy ilyesmire gondolt, amikor a kérdést feltette.
Nem tudjuk, miket írna mostanában Desiré a hat óra magasságában, az M7-es elesett, felrobbantotta a cukiságbombát kifejezésekről.
Tudom, az embernek nem kell minden apróságot szóvá tennie, de azért időnként érdemes róla beszélni. Anélkül, hogy rendszerezném a nyelvhelyességi és helyesírási furcsaságokat, találomra íme néhány.
Igaz, hogy az ikes igeragozás visszaszorulóban van néhány igemódban, és már kijelentő módban is elfogadható az eszek, iszok, lakok, de a művelt köznyelv továbbra is az eszem, iszom, lakom alakokat kívánja meg. Voltak, akik nagyon ikesek akartak lenni, és megszületett a könyörgöm. A könyörög nem ikes ige, ennek ellenére ma már szinte mindenhol így olvasható, hallható. Nádasdy Ádám nyelvészt egyszer a kollégája megdicsérte egy fordításáért, de figyelmeztette, hogy „primitív igeragozási hibát vétett”, mert a könyörgöm alakot használta. Nádasdy ezt nem vette jónéven, és rögtön talált is rá egy magyarázatot, „állandósult ragos alak”, és úgy megsértődött, hogy egy cikket is írt az esetről. A könyörgöm folytatja diadalútját, annak ellenére, hogy a könyörgök a helyes alak. Olyan üdítő, amikor ezzel az utóbbi formával találkozunk szóban vagy írásban.
A szlengről. A fiatalok egymás közötti kommunikációjában elfogadható a hajaz, a király, zsír, durva, wow, kimaxol, de furcsa, ha idősebb ember használja. Az igényes nyelvhasználatban ezek a szavak kényelmetlenül érzik magukat. A rövidítésekkel ugyanez a helyzet: sztem, vki, vok, soxor. A fiatalokat talán megértjük. Sietnek.
Vannak olyan szavak, amelyekkel semmi baj nincs, csak túlhasználtuk őket. Ma már minden ikonikus, a szó elvesztette eredeti jelentését. Tizenöt éve pedig naponta többször halljuk és olvassuk, hogy ez vagy az bakancslistás.
Örömet szerzünk, bánatot okozunk. Aki nem tesz különbséget az okoz és szerez között, persze nem hibázik nagyot, nem fogják a fejét venni, ez inkább csak stilisztikai kérdés.
Nem kiolvas, hanem elolvas. Kosztolányinak erről is volt megjegyzése. Ma már legtöbben kiolvassák a könyvet. Nem hiba, csak olvassanak.
De van egy határ! Az uncsitesó. Ha Desiré ezt hallaná, minden bizonnyal felkiáltana, feladom „e fájó-bolondos nyelvészetet”. Illyés Gyula szerint „az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez”.
A névmásokról. A személyes névmások és azok ragos alakjairól is azt hisszük, hogy nagybetűvel kell írni, pedig nem. A szövegben kis kezdőbetűvel írandók. Ezt küldöm neked. Várlak titeket. Sőt, még harmadik személyben is egyre gyakrabban látjuk: Vele, Neki. Ez már vicces. Bevallom, hogy még én is nagybetűvel írom (persze szigorúan csak második személyben) annak, aki azt hiheti, hogy nem „tisztelem” eléggé, vagy esetleg nem ismerem a helyesírást.
A hanglejtésről. Nem tudom, mit szólna Desiré, ha hallaná a közszolgálati televízióban a folyton „daloló” meteorológust, vagy a riportereket, akik úgy kérdeznek, mint az óvodások, vagyis a kérdőszavas kérdőmondataikat a végén „felemelik”.
Mostanában néhányan ékezet nélkül írnak. „Nincs magyar billentyűzetem”. „Én többnyire angolul írok”. „Sietek”. Márainak fontos volt a magyar nyelv. Amerikában, az emigrációban, külön csináltatott magának egy hosszú ékezetes Remington írógépet, mert ragaszkodott az ékezeteihez.
Persze vannak olyanok is, akik diszgráfiával vagy diszortográfiával küzdenek, de ez az írás nem róluk szól.
A helyesírási szabályaink már annyira megengedőek! Amit nem tudtunk megtanulni, annak megregulázásáról lemondott a 12. kiadás: Így lett a lámpaburából lámpabúra, a B. ú. é. k.-ból BÚÉK. Nem tudtuk megtanulni 31 évig, hogy a nyitva tartás külön szó, ezért most már egybeírandó: nyitvatartás. Azt sem, hogy a dátum írásánál az 1-jén volt a helyes alak, ezért a jelenleg érvényes szabályzat alapján az 1-jén és az 1-én alak is elfogadható. Az ünnepek, a jeles napok helyesírása is nehezen megy. Érzelmi töltés, idegen nyelvi hatás ide vagy oda, kis kezdőbetűs a karácsony, a húsvét, az anyák napja és a többi, mégis sokan ragaszkodnak a nagybetűhöz. Mostanában sajnos a karácsony helyett, a politikai korrektség jegyében csak a lekopaszított ünnep jelenik meg az üdvözletekben. Hogy mit szólna hozzá Desiré? Lehet, hogy semmit, mert ez már nem nyelvészet.
Utoljára hagytam a Szép napot!
A társadalom évek óta megosztott ebben a kérdésben. Sokan használják. Kereskedelmi termék. Nem tudok vele mit kezdeni. Én nem használom. Ez így rendben is lenne, de úton-útfélen ezt hallom vagy olvasom, és zavarba jövök. Mit válaszoljak? Nekem a helyzettől függően jó a Viszontlátásra! vagy a Jó napot kívánok. Nádasdy Ádám nyelvész, aki mindig, minden kérdésben nagyon megengedő és elnéző, még ő is modorosnak és utálatosnak tartja, ő sem használja, bár azt is megjegyzi, hogy ez nem nyelvészeti probléma, hanem a magyartanár asztala. (Ezért bátorkodtam megemlíteni.)
Na de mit szólna ehhez Desiré? Biztosan kikerekítene valami mókás magyarázatot, és azt kérné, hogy a jó étvágyat azért hagyják meg neki.
Sorolhatnánk még azokat a szavakat, kifejezéseket, amelyek ugyan nem szabálytalanok, de a művelt köznyelvben nem használjuk.
Kosztolányi 1932-ben a Nyelvtisztítók és nyelvpiszkítók cikkében ezt írta. „Valamennyien vétkezünk a nyelv ellen. Nem is az a fontos, hogy vétkezzünk, hanem hogy ébredezzék régóta szunnyadó nyelvi lelkiismeretünk, s tudjuk, hogy vétkezhetünk. Az ilyen bűnös máris bocsánatot kap. Csak az kárhozik el, aki tunya, közönyös, konok, s nem törődik azzal, hogy vétkezik vagy vétkezhetik.”
Tudom, hogy az ítélkezéssel óvatosnak kell lennünk, mert könnyen megkapjuk azt a bizonyos minősítést (nyelvi zelóta, nyelvtannáci). Nyelvi toleranciánkra ezért sokszor szükségünk lehet. A nyelvápolók egyre halkabbak, a szabálytalankodók, a modorosak pedig egyre hangosabbak. A nyelvészek között sincs egyetértés. Olyan szakmai véleményt is hallottam, hogy „amit a partner megért, az nem lehet helytelen”. A szabálypártiak közül sokan már csak akkor szólalnak meg, ha kérdezik őket. A nyelv fejlődik, trendek jönnek-mennek, de az is igaz, hogy nyelvi szabálytalanság és ízléskülönbség miatt még nem tört ki háború. Az ellentétes álláspontok között pedig a legrövidebb út a humor, ezért mindig kérdezzük meg Desirét.
*Forrás:Notebook.hu
Horváth Zsuzsa
- január
Források:
Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek Osiris Kiadó, 1999
Nádasdy Ádám és a Szép napot!
https://www.youtube.com/watch?v=ILF2bbCTdXU
Ha szeretnél hozzászólni, kérjük, jelentkezz be.
A hozzászólások közzététel előtt moderáláson mennek keresztül.